Hogyan lettem galambtenyésztő

Már gyermekkorom óta érdekeltek a galambok. Mindössze öt és fél éves voltam, amikor egy távolabbi rokonnál járva díszgalambokat láttam. Nagyon megtetszettek, és a házigazda megígérte, hogy ad nekem egy pár fiókát. Sajnos azonban egy macska megette azokat a fiókákat, amiket nekem szántak. Nagy volt a csalódottságom, de a rokon galambász (Demeter András) végül egy pár páva galambot adott helyettük.

Eleinte kalitkában tartottam őket, később pedig az üresen maradt nyúl-ketrecbe költöztettem át őket. Az öröm azonban nem tartott sokáig, mert a tojót egy héja elragadta. Egy másik galambász később a pár nélkül maradt hímet egy vörös postagalambra cserélte, majd idővel még több galambot is kaptam: néhány keveréket és más postagalambokat is. Ezekkel a galambokkal már ekkor elkezdtem röptetni, először csak 10-15 km távolságra, de akkoriban nekem már ez is röptetésnek számított.

Így történt, hogy Winkler Wilhelm nevű galambász útmutatásával én magam is galambtenyésztő lettem. Ő többnyire díszgalambokat tartott, de a postagalambokkal is próbálkozott, igaz, nem sok sikerrel. Nyugdíjas volt, gyerekek nélkül, és mindig szívesen fogadott, amikor meglátogattam. Én ezt a kedvességet néha talán túlságosan is kihasználtam.

A galambok iránti szenvedélyem azonban, legalábbis a szüleim szerint, negatívan befolyásolta az iskolai eredményeimet, és a szüleim végül megszüntették a "galambdúcot". Ez mély traumát hagyott bennem, ami a mai napig nem múlt el teljesen. Egy évvel később azonban újra galambokat kaptam Winkler bácsitól, és ismét elkezdtem a tenyésztést.

Az első nem hivatalos versenyeken a barátaimmal vettünk részt, a galambokat közeli településekről engedtük el. Biciklivel vittük őket, vagy az autóbusz sofőrjét kértük meg, hogy segítsen. Ezek voltak a legszebb versenyek, amelyeken valaha részt vettem. Nem volt időmérő óránk, a plombákat befőttesüvegek fedeléből készítettük, az érkezéseket telefonon jelentettük be, majd biciklivel vittük a plombát az előre meghatározott helyre ellenőrzésre. Az egyesületbe középiskolásként léptem be, és akkor kezdtem el szervezett keretek között versenyezni.

Miután befejeztem az egyetemet és a gyakornoki időmet, visszatértem Székelyudvarhelyre, és azonnal nekiláttam a saját galambászatom újjászervezésének. Ez 1990-ben történt. Az első galambokat Simó Jánostól kaptam, aki akkoriban (és ma is) a környék leghíresebb tenyésztője volt. Később kapcsolatba léptem magyarországi galambászokkal, és ajándékba kaptam galambokat Hartmann Istvántól, Aradi Lászlótól, Kiss Józseftől és Kotymány Imrétől. Az általuk adott galambok utódai ma is a tenyészetem alapját képezik. Ezek a galambok nem világhírű vérvonalból származtak, de valós eredményeket értek el 900 km feletti hosszú távú versenyeken.

Körülbelül 10 évig nem hoztam be új galambokat a tenyészetembe, és a kevés új egyed, amit bevittem, hamar kikerült. 2001-ben azonban Ledán Lászlótól, egy akkori neves sepsiszentgyörgyi galambásztól hoztam galambokat, amelyek Fabry és Aarden származásúak voltak. Az ezekből az egyedekből származó utódok jók voltak, de a hosszú-távú versenyeken nem mindig mutattak kellő állandóságot. Ennek ellenére néhány példányt megtartottam a tenyészetben, és a mai napig sikeresen használom őket keresztezéshez.

2003-ban egy magyarországi kiállításon újra találkoztam Hartmann úrral, és ismét kaptam tőle két galambot (Hu07 34300/2000 és Hu23 67489/2003). Közülük az egyik újból kiváló tenyészgalambnak bizonyult.

Ezek a galambok képezik a jelenlegi tenyészetem alapját. Mivel egyetlen tenyésztőtől sem kaptam olyan törzskönyvet, amely kétséget kizáróan igazolná a galambok világhírű származását, én sem mondok többet azoknak, akik megkérdezik. Ennek ellenére úgy vélem, hogy ezek Hartmann származású galambok, amely név ugyan nem világhírű a galambászatban, de számomra annál értékesebb.

Az utóbbi években,2010 után, még néhány új példányt is bevittem a tenyészetbe, ezek már törzslappal (pedirével) rendelkező galambok. Kivétel nélkül csak maratón kategóriára kitenyésztett galambokat kerestem  és habár romániai tenyésztőktől származnak, de holland, belga és német eredetű galambokról van szó. Természetesen a legtöbbjük nem állta ki a versenyek próbáját, de voltak eredményes beszerzések is.

Az újonan beszerzett törzsek közül különösen meg vagyok elégedve a Ciurea Petretől kapott Menne eredetű galambokkal, valamint a Burghilă Adriantól kapott Mornowski és a saját tenyésztésű galambokkal. Még nagyon jó eredményeket értem el a Lazăr Paraschivtól kapott galambok utódaival is, ezeknek azonban nem ismerem a távolabbi őseit.