Ez itt az egyik képe. Ö az én Bajnokom.
A képben természetesen lehet hibát kapni, de nem is ez a lényeg.
Itt látható a származási lapja is.
1995-ben első helyezést repült klub szinten Prágából, majd 1996-ban Komáromból, Schardingból és Linzből, de még voltak más jó versenyei is. Az alábbiakban azokat is bemutatom.
A sok szép eredménye mellett láthatóak a fiatal kori botlásai is, de lehet ha én voltam még kevésbé tapasztalt és az én hibáim miatt voltak a késések is. Ezt azért feltételezem, mert az a Prágai verseny előtt mikor elsőnek érkezett szabadjára engedtem, hogy ott fészkeljen ahol akar és mint látható azután jöttek a jó eredmények.
A Bajnokról annyit kell még tudni, hogy az anyja egy beltenyésztett galamb volt, 1991-ben három 1000 km feletti versenyen vett részt és az egyik dédnagyanyja (Hu4943-317/71) az 1977-es Postagalamb Olimpián Blacpolban a magyar csapat tagja volt egy másik fiával együtt (Hu493-403/73).
2006 január 15 pusztult el az én dúcomban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.